A tegnapi nap már reggel izgalmasnak ígérkezett... Lakik ugyanis velünk szemben I néni.
Kis kitérővel nézzük meg közelebbről ezt a hölgyet.
I néni alapvető tulajdonságai (legalábbis, amit mi tapasztalunk):
- 50-60 között van
- éles, középfrekvenciás, erős hangja
- szeret beszélgetni, de az a baj, hogy a társalgás leginkább egy 5-6 (frászt, inkább 2-3) mondatos loopot jelent, miközben kurvára mindegy, mit mondasz neki, nem figyel, csak mondja
- hihetetlen brutál tigrisként védi az ajtaja mellett található földszinti udvarra vezető bejáratot (fixa ideája pl., hogy a kis kampó megvéd a gonosztól...)
I néni előszeretettel kiabál a férjével nyáridő estéin (ablakok náluk és nálunk is nyitva, légkondira nem fussa), sőt éjszakáin. Szeret hangosan gondolkodni, így mindig tudjuk, mit gondol a körülöttünk zajló dolgokról.
Nos, tegnap I néni a konyhából az ő férjéhez szóla: "Bundáskenyér jó lesz reggelire?" Persze volume overboost, ablakok szokás szerint nyitva. Feleségem felébredt, levánszorgott, próbált néhány kávé és cigaretta mellett életet lehelni magába. A vegetáció szintjénél azonban nemigen jutott tovább estig. Na, de akkor...
Vasárnap este 10-kor a házban megindult az élet. Nem tudom, mi a szar volt ott, de az udvar közepén állva kb. akkora alapzaj volt, mint a Blaha Lujza téren délután 2-kor. Mindenki beszélgetett, a szemben lakó srácok techno mellett pöfékeltek..., a lépcsőházi villany 2 perc 3 másodpercenként kigyulladt (egy nyomásra 2 percig világít, tehát 3 mp-ig volt sötét) beszórva hálószobánkat csodálatos kibaszott fényével.
Az, hogy az átlósan felettünk lakó és minket néhanapján beáztató drága lakóknál lefekvés előtt szokás szerint 4 ordenáré hangosat csipogott a digitmikró, már leszarom. De vajon mit melegíthet? Cukros tejecskét a 26 éves vele lakó kisfiának???
Próbáltunk álomba szenderülni, de kb. egy órányi fetrengés után felcsesztük az agyunkat és minden agresszióval, ami ilyenkor kifér a csövön, kirontottunk az udvarra cigizni.
És mit látnak szemeink? A negyediken két kedves szomszédasszony éppen az élet dolgait beszéli meg. Vasárnap este tízkor a körfolyosón! De hát annyira gyönyörűek, hogy nem akarják egymást megfosztani a remek látványtól, így valahányszor leáldoz a belső világítás timeout-jának, ők újra nyomják a gombot.
Mondjuk, a másodikon lakó Gyné se semmi, hogy pont ilyenkor viszi le a szemetet, közben csapkodva az ajtókat. Az egyébként meg imádnivaló, de elég érdekesen (és nyilván hangosan) nyávogó macskája is kajás lett. Tehát kísérte két emeleten át, és hangosan tudtára adta, hogy mi a vihart akar.
Töltöttem még egy pohár bort, hátha az majd elnyom, és közben spiráztam magam. Vajon, ha egy bottal szétverem az izzót, akkor lebassza a biztosítékot? És ha igen, akkor mindenhol vagy csak a mi szintünkön?
Esetleg tekerjem ki és alufóliával burkolt parvisnyéllel kezdjek el turkálni benne, hátha a zárlat megteszi a magáét?
Mert ugye próbáltam én szép szóval, de úgy tűnt, hogy az ideg elővakarta belőlem a mágikus képességeimet: láthatatlanná és hallhatatlanná váltam.
Vissza a hálóba, fül bedug zsepivel, és végül arról fantáziálgatva, mit tennék ezekkel a nyavalyásokkal, sikerült elaludnom... Ma meg itt ülök a melóhelyen, és ahelyett, hogy az igát tolnám, blogolok, mert kettőig se látok az álmosságtól és fel vagyok cseszve agyilag a sok bunkó miatt.
